2016. június 29., szerda

31. Fejezet: Akkor szakítsunk!



Marseille egy gyönyörű város volt, melyet újra a hátunk mögött hagyunk. Újabb emlékek hada, mely most már az elménket fogja ostromolni. Kiléptünk eddigi „otthonunkból” és a kisbuszunk felé vettük az irányt. A háziasszony, vagy hogy is nevezhetném, zsörtölődve sepregetett. Ajkain egymást követően szebbnél szebb szavak hagyták el magukat. Kuncogva pattantam be az ülésbe és az ablaknak dőlve figyeltem a fehér kis házikót. Mellém Bella huppant. Mosolya szikrázó volt, de láttam szemein, hogy még nem nagyon van túl Luke-on.
És hát Luke. Elkerülöm őt, egyszerűen nem tudok a közelébe lenni, félek megint elragadna valamilyen bódulat és behódolnék neki, persze ez vele nem egészen így volt. Folyamatosan utánam kajtatott és beszélgetni akart velem, megtagadtam közeledését. Fájt, de nem tehettem mást, most fontosabb számomra Shawn és, hogy a kapcsolatunk újra a régi legyen. Akármennyire is viselkedett lazán sokkal távolságtartóbb lett, mint volt. Csókjaimat nem viszonozza olyan hevességgel, érintéseiben nincs annyi szenvedély és szeretet. Tudtam, hogy szörnyűséget tettem, ám már nem változtathattam semmin.
Amikor Luke elmesélte nekem, hogy milyen érzés volt látni Bellát más testén vonaglani, megszakadt köztük valami. Rettegtem attól, hogy talán Shawnnal is ez van. Talán már nem szeret, és csak megjátssza magát. Szemeimet erőszakosan hunytam le. Nem! – parancsoltam meg magamnak. Nem tehetem ezt, ha valami történt el fogja mondani, megbecsül annyira, vagyis csak reménykedem. És megint ez a végtelen optimizmus. Magamban zsörtölődve lestem ki az ablakon és rájöttem, hogy már rég elhagytuk Marseille-t.
A kocsi száguldott az autópályán, a fák és a bokrok sziluettjei elmosódtak a szemem előtt egy hatalmas zöld pacává. Az út mentén dombok húzódtak és tetejükön néhány romokban heverő bungaló roskadozott. Eltekintve a dombok mögé hatalmas lila mezőket véltem felfedezni. Az ablakot letekertem és azonnal utat tört magának a mézédes illat. Megrészegülve hanyatlottam vissza az ülésemre, mikor Luke lelassított és egy kanyargós kisseb útra vezetett bennünket. A homokos csapás egészen egy levendula mezőhöz vitt minket. Luke mosolyogva fordult hátra és egy kacsintást megejtve fordult újra előre. Arcom magától váltott pirosra. Kipattantam az ülésből és a panorámát kezdtem mustrálni, a hatalmas lilaság mögött megláttam Aix-en-Provence templomainak égbetörő tornyain megcsillanó napfényt.
 - Gondoltam megmutatom neked, tudomásom szerint még mindig a levendula a kedvenced – lépkedett mögém Luke.
 - Igen, de szerintem ez nem is fog változni – szimatoltam a friss oxigénbe.
 - Szüleimmel egyszer eljöttünk ide, apu mutatta meg ezt a mezőt anyunak, tudod…
 - Neki is ez a kedvenc virága – fejeztem be a mondatot. Rám mosolyogott, gyomrom görcsbe rándult. Megráztam a fejemet és kissé távolabb álltam tőle, semmi szükségem nem volt még egy kis csábításra, már így is romokban hevertem. – Figyelj… - kezdtem volna, de megelőzött.
Karjait körém fonta és kissé közelebb húzott magához, hatalmasat nyelve álltam forró tekintetét, egészen aranybarna szemeivel feltérképezte arcom minden egyes aprócska szegletét. Szemei meseszépek voltak, mintha vékony cérnával lettek volna meghímezve, néhol pedig pár arany folt csillant meg, mint pár arany dísz a hatalmas barnaságban. Ujjaival ajkaimhoz ért, fájt érintésének szépsége.
 - Mindig elmenekülsz előlem – duruzsolta halkan, lehelete arcomnak csapódott. Zsenge fű illata volt, édeskés, de egyben kissé fanyar is. Ujjaimat pólójába akasztottam, bőröm alatt éreztem keményre gyúrt, szálkás izmait, melyek minden apró mozdulatára megfeszültek.
 - Nem igaz! – találtam meg a hangomat, agyam minden tettem felett uralkodni próbált, sajnos sikertelenül. Nem mozdultam. Mindenem tudta, hogy rosszul cselekszem, mégsem bírtam ellépni, valami hozzá kötözött és tudtam pár perc múlva sírva fogok elrohanni barátom után. Láttam lelki szemeim előtt a jövőmet.
 - De igaz, Shelly – túrt a hajamba. – Mindig menekülsz előlem! Meg akartam beszélni veled a csókot, mert lehet neked egy fikarsznyit sem jelentett, nekem annál többet. Én úgy érzem…
 - Hát ti?
Ijedten rebbentünk szét, Molly karba font kézzel állt és minket mustrál, pontosabban engem. Szikrázó tekintettel mért végig, talán kissé csalódott is bennem, bár ki nem? Kezdek kifordulni saját magamból!
 - Csak beszélgettünk – ködösítettem azonnal.
 - Ja, igen beszélgetni egymás karjaiban szokás alig egy centiméterre egymástól! – csattant fel. – Luke szakadj le róla!
 - Molly… - kezdtem, de a többiek érkezése belém szorította elő törekvő szavaimat. Shawn gyanúsan felvonta szemöldökét, Bella sem tett másképp.
 - Mit is csináltatok ti ketten elvonulva tőlünk? – nevetett fel gúnyosan barátom. – Csak nem megint egymás szájában turkáltatok?
 - Mi van? – Bella elképedve nézett rám és ex-barátjára.
 - Ja, bocs elfelejtettem szólni, hogy ezek ketten kavarnak – vont vállat és hátat fordítva lépkedett el.
Remélem megtapsolnak, hisz megérdemlem nem? Elcsesztem egy kapcsolatot és a nővérem is megutált. Barátom után vetettem magamat, de nem számítottam kedves fogattatásra.
 - Shawn…
 - Mi van, megint visszakönyörgöd magad? Nem érzed magadat egy kissé szarul egy olcsó kurvaként viselkedsz, hol van az a lány, akit megszerettem? Hmm? – szavai tőrként vájtak a szívembe.
 - Igen magam is rájöttem arra, hogy az vagyok – csattantam fel. Meglepetten pislantott egyet.
 - Akkor meg mit akarsz? Shelly engem hagyj ki a játékaidból! – hördült fel és már indult is a másik irányba.
 - Akkor most szakítasz? – csuklott el a hangom. Szemöldökét felvonva nevetett fel.
 - Miért mit kéne csinálnom? Esélyeimet eljátszottad, amúgy sem érdemelsz meg – köpte rám és egy gúnyos mosoly mellett elhalladt egészen a kocsiig. Megtörve néztem, ahogyan belerúg egy nagy kupac földbe és káromkodva csap az autóra.
Megtörve ültem le a homokos földbe és a térdeimre hajtottam a fejemet. Nem sírtam, mert minek? Annyira elegem volt már a sok sós cseppből, mert nagyjából minden nap elejtettem párat, vagy éppen egy egész folyamnyit. Nem voltunk túlságosan messze a várostól, így a többiek elhajtottak. Azt hittem egyedül maradtam, ám ez csak egy elég hülye feltételezés volt. Dave sosem hagyott volna itt a semmi közepén, így meg sem lepődtem azon, hogy erős karjaival az ölébe vont.
Fejemet a vállára hajtottam és elmerengtünk a gondolatainkban, nem kellettek szavak, a csönd volt a legjobb válasz mindenre.
Itt ültünk alig egy kilométerre a világ egyik legszebb városától. Két összetört szívű testvér és a nyarunkat sirattuk, mert nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint az elterveztük.

Hatan jöttünk el erre a kis „kiruccanásra” és három kerek pár lett belőlünk, amiből újra hat kerek szinglit varázsoltak. Hogy, hogyan lehetünk ilyen szerencsétlenek? Sajnos választ nem kaptunk. 


Helló Kedves Olvasóim!

Már nagyban lubickolunk a nyári hőségben úgyhogy gondoltam hozok egy kis "felüdülést" a nagy melegben :DD
Hát köszönöm a sok pipát, jól esik bár remélem azért még valaki kószál errefelé és talán megajándékozhatna pár egyszerű szóval, hogy miként vélekedik a blogról. Tudjátok egy kis vélemény nyílvánítás :) 

Puszi Kira!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Kíra!
    Ezer bocsánat,hogy nem írtam már egy ideje,de nyár van,és én sem ülök a gép előtt.Meg hát azért van mit csinálni.:D
    Na,de a részre térve.Hát öhm,nem jutok szóhoz.Oké,várható volt,hogy ez a szakítás már a 'levegőben van',de azért kicsit másra számítottam,nem is igazán tudom mire.
    Ellenben,még mindig Dave a legkedveltebb szereplő számomra,már megijedtem,hogy ott hagyták a semmi közepén,de aztán megnyugodtam,hogy drága Dave-ünk nem merészkedne ilyet tenni.
    Viszont azért,szomorú vagyok,nem tudom mostanában minden blogban valami szomorú van,mikor eldöntöm,hogy én már pedig aztán pozitív,ítéletmentes életet fogok élni,mindig van valami.Remélem azért jóra fordulnak a dolgaik és nem haragban válnak el a nyár végén.De ez a jövő zenéje.
    Élvezd ki a nyarat és napsütést.
    Good luck,and send a hug.
    xx
    Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszti!
      Igen, igen az a szakítás már nagyon váratta magát. Annak igazán örülök, hogy még mindig kedveled Dave karakterét, azért szerintem egy bátty sem hagyná a húgát egy idegen környéken egyedül, tapasztalatból mindom :DD A jövőben kiderül, hogy mi is lesz ennek a kis csapatnak a sorsa, addig is további szép napot!
      Puszi Kira!

      Törlés