2016. március 27., vasárnap

17. Fejezet: Téged



Már vagy egy fél órája beszélgettek folyamatosan, mikor a barna hajú szépség észrevett. Sokkal szimpatikusabb volt számomra, mint a fekete hajú társa, aki már szó szerint csüngött Shwanon. Angolul szólalt meg, mire én azonnal válaszoltam is neki, persze nyelvet váltva.
 - Shelly vagyok – mosolyogtam rá kedvesen.
 - Tessa – nyújtotta a kezét, amibe készségesen bele is helyeztem a tenyeremet. – A barátod? – bökött a mellettem ülő barna hajú srácra, aki észre sem vett.
 - Ja, de úgy látszik, most túlságosan lefoglalja egy másik lány társasága – forgattam meg a szememet és a tollászkodó lányra néztem. Apró topjából, már így is minden kilógott, de azért egy kicsit lejjebb csúsztatta az apró ruhadarabot. – Nem veszi észre, hogy éppen róla beszélgetünk? – szaladt fel a szemöldököm, mert nem nagyon zavartatta magát, mintha meg sem hallott volna minket.
 - Becca a neve, és nem ért angolul – nevetett fel halkan. A neve hallatán hirtelen felénk lesett és végre Shawn is észrevett. Duzzogva néztem a szemébe, de mintha mi sem történt volna rám mosolygott.
 - Baj van? – simította meg a kezemet, elhúzódtam tőle és nem túl diszkréten felpattantam. Tessa sem maradt sokáig a barátnőjével, amilyen gyorsan megjelentek ugyanolyan gyorsan el is tűntek. – Shelly… - kapott csuklóm után.
 - Hagyjál már békén – förmedtem rá. – Keresd meg a spanyol barátnődet és flörtölj csak vele – intettem le. Hirtelen elvigyorodott és hatalmas röhögésbe kezdett az út közepén.
 - Olyan hülye vagy – túrta hátra rakoncátlan tincseit, szívesen elvettem volna onnan a kezét és magam rendezgetném el sötét haját, de emlékeztettem magamat arra, hogy én éppen nagyon is haragszom rá.
 - Mi olyan vicces? – fűztem össze a karjaimat mellem előtt.
 - Aranyos vagy, mikor féltékenykedsz, de semmi okod sincs rá, csak útba igazítást kértek, mert elvesztették a társaikat a nagy tömegben. Mondtam nekik, hogy mi is turisták vagyunk, így nem szolgálhatunk segítségként, majd el is mentek – vázolta fel előttem azt a hosszan tartó beszélgetést. – Persze a csaj sokat magyarázott a barátai kinézetéről, majd a nagymamájáról? – nevette el magát. – Nyugi van már Shelly – húzott magához. Szívem azonnal vadul kalapálni kezdett és megeresztettem egy halvány mosolyt. – Tudod, hogy csak…
 - Na, végre itt vagytok! – ugrott a nyakamba Molly. – Annyira féltettelek titeket – zihálta. Shawn kelletlenül eleresztett és furcsán méregette barátnőmet.
 - Mitől az esti szellőtől? – kérdezte Shawn félbeszakítva az érzéki pillanatot. Kíváncsi voltam, hogy hogyan is akarta befejezni a mondatot, de soha sem derült rá fény.
 - Nagyon vicces vagy Mendes – fintorgott Molly. Dave kilépett barátnőm háta mögül és szorosan fonta körém a karjait. Egyszerre nyugalom árasztott el belülről, már nem éreztem azt, hogy nem kellek neki. Ölelésében minden benne volt.
 - Aggódtam érted – suttogta a fülembe. Elvigyorodtam és dereka köré kulcsoltam a kezeimet.
 - Jól vagyok – eresztettem el, mire egy halvány mosollyal díjazott. Bella ingerülten lépett elém és minden porcikámat megnézte. – Mi van ennyire aggódtatok értem? – röhögtem fel. Csak szúrós pillantások ezreit zsebeltem be, sajnos senki sem tartotta viccesnek a beszólásomat, kár.
Visszafelé úton percenként lestek felém, hogy nehogy megint elkóboroljak valamerre, nem értettem miért féltettek ennyire, főleg, hogy nem voltam egyedül. Bíztam Shawnban és tudtam, hogy soha nem engedné, hogy bajom essen a baj az, hogy a többiek nem így gondolták. Azt hiszik, hogy Shawn szemében én még mindig csak egy dugó pajtás vagyok, persze arról csak Molly tud, hogy még egyszer sem feküdtem le vele.
Barátnőm mellettem sétálgatva meresztette szemeit az épületekre, távolról látni lehetett a kisebb dombokon elhelyezkedő házakat. Ablakaikon kiszűrődő fény összeolvadt az estével és ragyogó csillagokként világították meg a várost. A fák halk sistergése és a turisták adta duruzsolás meghitté tette az egész hangulatot. Sok fiatal és sok család járta a macskaköves utakat. A kisebb éttermek dugig voltak falatozó emberekkel és majdnem minden második ember kezében egy tölcsér fagyi pihent. A városközpontból egyre csak vándoroltunk kifelé, az embertömegek egyre csökkentek és csak néhol fedeztünk fel egy kisebb-nagyobb csoportot. A parkolókban hatalmas buszok álltak eltakarva a tájat, mely mögöttük húzódott. A parthoz kiérve egy kikötő mellett álltunk meg. Fehér Jachtok sorakoztak egymás hegyén-hátán, a víz fodrozódott alattuk, amitől a hajók hullámzani kezdtek.
Molly belógatta a kezét a vízbe és mosolyogva állapította meg, hogy meleg. Csak álltunk és bámultunk ki a fejünkből, senki sem szólalt meg. Szükségünk volt egy kis csöndre, amit a néma part tökéletesen megadott nekünk. A csendet csak a habok moraja törte meg, nagy, fehér hullámok csapódtak a falnak.
Hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon, forró lehelete égette a bőrömet. Ajkait lassan akasztotta a fülemhez, szuszogása felizzította érzékeimet. Bőröm rücskös lett a libabőrtől, mely azonnal támadásba vette a testemet, kicsi szőrszálak vigyázba vágták magukat. Gerincem megborzongott és alig láthatóan megremegtek térdeim. Nem bírtam felfogni, hogy képes valaki ilyet kiváltani a testemből, sosem éreztem ehhez foghatót. Egyedül csapkodó pillangók voltak jellemzők Jacques-kal való szerelmem idején. Most mintha az összes tünet, ami egy szerelmes lányon megtalálható, rajtam egyszerre jelennének meg.
Hajamat lassan félresöpörte és érdes kuncogással ajándékozott meg, arcom azonnal rózsaszínre váltott. Égett a bőr a fejemen, mintha egy piszkavassal fogdosnák a vékonybőrt, mely megpörkölődve ragadna az arcomhoz. Szörnyű, egyben izgató érzés.
Ajkai apró nedves csókokat hagytak a nyakamon, kirázott a hideg. Fejemet oldalra döntöttem, hogy még nagyobb helyet hagyjak neki. Apró sóhajtás szakadt fel duzzadt ajkaim közül, mikor fogai közé vette a sérülékeny bőrt. Szempillái csiklandozták a fülcimpámat, nem beszélve vékony hajszálairól. Az ajkamba haraptam, nehogy valaki meghallja kéjes nyögéseimet, éreztem a vér rezes ízét a számba, mely lassan folydogált lefelé a torkomon.
 - Mi-mit csinálsz? – dadogtam reszketve a gyönyörtől. Éreztem mosolyát a bőrömön, felcsigázott a némaságával. – Shawn… - nyöszörögtem, mikor megszívta a nyakamat.
Oldalra pillantva észrevettem, hogy a többiek már rég a parton hülyéskedtek, egyedül mi álltunk a betonon a hűs holdfényben. Nem lestek felénk, el voltak foglalva egymással, ami most egy kissé megnyugtatott. Hirtelen megfordított és sötét már-már fekete szemeivel kerültem szembe, ujjait felvezette az arcomra és körülrajzolta duzzadt ajkaimat. Remegtek az élvezettől, hirtelen elvigyorodott és közelebb lépett felém, testem teljesen a korlátnak szorult, de nem bántam. Felém hajolt és egy gyengéd puszit nyomott a számra. Kezei szorosan ölelték körbe a derekamat, nem eresztett.
 - Annyira szép vagy – lehelte a fülembe roppantul mélyen. Arcomat elfordítottam, de hüvelykujjával maga felé emelte azt. – Nézz rám, Shelly. Szeretem, ha rám nézel. Szeretem azokat a kurva szép szemeidet, melyek oly ártatlanul csillognak, akárhányszor rád nézek. Szeretem az ajkaidat, melyek mindig akkora örömben részesítenek – rajzolta körül az említett dolgot. – Szeretem a személyiségedet, szeretem a mosolyodat, a derekadat, a lábaidat, a hajadat, mely mindig narancsosan illatozik, szeretem a szempilláidat, a fenekedet, a csípődet, mindenedet – ömlöttek elő a szavak a szájából. – Mindenedet és kérlek, soha ne gondolj arra, hogy elhagylak ahhoz már túlságosan is szeretlek téged – pecsételte meg kirohanását egy szenvedélyes csókkal. Szemeimből ömlöttek a könnyek, de csókjaival felitatta az összeset.
 - Én is szeretlek – öleltem magamhoz szorosan. Testemben dübörgő vér forrt az ereimbe, féltem megolvasztja azokat, de ebben a pillanatban nem érdekelt más csak is az előttem ágaskodó fiú. Készen álltam mindenre vele kapcsolatban, de hirtelen eszembe ötlött egy dátum. Augusztus 30.-a. Szívem azonnal összegyűrődött, gyomrom görcsbe rándult. – Mi lesz akkor ha elmész? – suttogtam megtörve. Izmai pillanatok alatt megfeszültek, kemény kötegekké álltak össze érintésem alatt. – Én nem foglak elengedni – zokogtam fel.
 - Hé Shelly ne gondolj arra, majd akkor aggódunk ezért, de nem most – emelte fel az államat.
 - De mi lesz akkor?

 - Elfelejtesz mindörökre – susogta csendesen hangja elvegyült az éjszakai szellőben, mégis kihallottam minden egyes lágy szavacskát, melyet ajkain kieresztett. 




Kedves Olvasóim!
Hát annyira visszajelzéseket nem kaptam mostanában, de azért remélem ez a rész szóra fakaszt titeket. Egyik kedvenc részem, imádtam írni és remélem ti is szeretni fogjátok, ahogy én. 
Persze köszönöm a pipákat és a feliratkozókat is, de hagyjatok magatok után egy kis nyomot, kérlek. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, lehet akár építő jellegű kritika is! Nem harapok :D
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek, és remélem jól fog telni a szüntetetek!
Puszil titeket Kira!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése