8. Fejezet: Szerelmem…

Csendben figyeltem, hogy reagál, de nem mozdult, csak maga elé meredve fixírozott egy bútort. A szobában a levegő kezdett felforrósodni, az arcom ennek hatására, pedig kezdett pipacsvörös színekben pompázni. Nem bírtam tovább várni, a csend megemésztett.

 - Én nem akartam… fel sem fogtam, hogy mit teszek! – közöltem vele halkan. Tekintetét végre elszakította az eddig nagyon érdekesnek vélt bútorról és rám pillantott. – Sajnálom… igazából még elég sok dolog homályos, de jobb, ha nem emlékszem mindenre – túrtam a hajamba, bár ujjaim megakadtak egy kócos tincsben.

 - Értem – szólalt meg csendesen. Az ujjamat éppen próbáltam kihalászni a hajamból, mikor meghallottam rekedtes hangját. Megköszörültem a torkomat, miközben próbáltam elszakítani tekintetemet az ő csokoládébarna íriszeitől.

 - Felejtsük el – emeltem fel tenyereimet és hátrálni kezdtem a szobából.

 - Figyelj – állt fel. Tett felém pár lépést, de a tisztes távolságot tartva. – Felejtsünk el mindent – gesztikulált hevesen. – Amúgy sem kezdődött túl fényesen – túrt dús hajába.

 - Most mire akarsz kilyukadni? – vontam fel a szemöldökömet.

 - Kezdjünk mindent elölről – lépett egyet felém. – Nem is ismerlek igazából, persze azon kívül, hogy Dave húga vagy – suttogta. –, szeretnélek megismerni.

 - Én is – nevettem fel zavaromba. Egy mosolyt küldött felém, amitől a gyomromban alvó pillangók életre keltek. – Öhm… akkor majd megbeszéljük – lépdeltem ki a szobából. Sietős léptekkel futottam le a nappaliba, ahol Isát láttam meg összekuporodva a kanapén. Ijedten néztem rá, mert eléggé lesápadt. – Minden rendben? – térdeltem elé.

 - Nem – nézett fel a plafonra. – Egyszerűen… hiányzik. Én nem tudok itt maradni. Azt hittem, hogy ez majd jól kikapcsol, elfeledteti velem anyát és Josht, de nem inkább még jobban az eszembe vésték magukat. Ma haza megyek, tegnap már összepakoltam – ült fel a kanapén egy szomorú mosollyal az arcán. – Igazán hálás vagyok mindenért, de nekem ez most nem megy – simított végig az arcomon. Csak most vettem észre a kanapé mellett sorakozó két bőröndöt.

 - Értem… szóltál valakinek? – ültem mellé.

 - Nem… huh, elszaladt az idő – nézett a faliórára, ami a TV felett lógott. – Megyek. Helyettem is köszönj el mindenkitől – ölelt meg, majd kilépett a házból.

Nem pazaroltam az időmet tovább, felszaladtam a lépcsőn és felkaptam magamra a fürdőruháimat, rá pedig egy fehér rövidke sortot és egy rózsaszín crop-topot. Hajamat kiengedtem és neki vágtam a forró Mentoni utcáknak. Igazából elég furcsán kezdődött az egész nyaram. Szakítottam Jacques-kal, megjött Shawn, aki felbolygatta a napjaimat, úgy, hogy igazából alig ismerem. Mert valljuk be, mit tudok róla? Azon kívül, hogy oltári helyes és, hogy Kanadából jött? Semmit. Remélem ez a „jobban meg akarlak ismerni” dolog jól fog kisülni.

Ahogy ballagtam a sok szép barnás árnyalatú ház között megpillantottam Davet és legjobb barátnőmet, ahogy éppen valamin nevetnek. Jó ez kezd egyre furcsább lenni. Tegnap kéz a kézben távoztak a buliból, ma meg együtt röhögcsélnek egy romantikus kávézóban? Nem akartam a bátyámat Molly közelében látni. Nem mintha nem bíznék meg benne, de tudom, hogy ő milyen. Egy komoly kapcsolata sem volt egész életében. Egyszer tetszett neki egy csaj, de az lekoppintotta, onnantól kezdve meg csak szépen kifejezve magamat, kihasználta a lányokat. Sokszor kerültünk összetűzésbe, mert ő makacsul azt vallotta, hogy az összes lány egy ribanc, így hát miért ne dugja meg őket? Míg én amellett álltam ki, hogy minden lányt egy fiú ront meg. Nálunk ez tabu téma volt.

Erről eltekintve nagyon jóba voltunk. Ha valami baja volt azonnal kiszúrtam rajta és én voltam az első, aki kihúzta a csávából. Sokszor hozzám fordult tanácsért, és szerette velem megbeszélni az életét. Egy buli után visszatérve mindig a társaságomat kereste, hogy elmondjon minden kis mozzanatot, nem tudom miért, de ezután mindig megkönnyebbült. Sokszor volt bűntudata, de én leheltem belé életet. Összekovácsolódtunk. Egyikünk se mondja, soha azt, hogy szeretlek, de mindketten tudjuk, hogy ha valami történik a másikkal mindenkin átgázolva próbálunk segíteni rajta, talán ezért is volt a mi kapcsolatunk olyan különleges.

Tekintetemmel őket követtem, mikor Molly kiszúrt. Sosem voltam túl jó a hallgatózásba, itt is van a példa rá. Kezével hevesen integetett felém ezzel bátyám figyelmét is magamra vonva. Összeráncolt szemöldökkel meredt rám, miközben kételkedve figyelte minden mozzanatomat.

 - Hát te? – röhögött fel zavartan. Szúrósan néztem rá, míg barátnőmre egy „mindent elmesélsz” pillantást lövelltem. – Mi járatban itt, egy fal mögött rejtőzködve? – szegezte hozzám kérdését.

 - Ne hidd magadat túl okosnak – legyintettem le.

 - Csak nem követtél minket? – folytatta Dave.

 - Persze nincs más dolgom – horkantottam fel sértetten. – És mégis miért követtelek volna titeket? – néztem rá nagyokat pislogva. – Talán van valami kideríteni valóm? – szúrtam oldalba.

 - Ezt neked kéne tudnod… van? – vetette hozzám flegmán. Aha, igen a kapcsolatunk csodálatos.

 - Engem is beavatnátok? – törte meg a kínos csendet Molly.

 - Isa elment – váltottam témát. Egy jóvágású pincér állt meg mellettünk és egy kedves mosolyt küldött nekem. – Egy jeges kávét kérnék – viszonoztam kedves gesztusát.

 - Hova? – érdeklődött Molly egy fekete tincset csavargatva.

 - Haza, azt mondta nem bír itt maradni – válaszoltam. – Nem kéne valami munkát keresni?

 - Egy hónapra? – röhögött fel Dave.

 - És nagyokos miből akarsz megélni? – rúgtam a lábába.

 - Hoztam pénzt te idióta – sóhajtotta fáradtan. Kezeit a homlokához szorította és, mint valami hülyére úgy nézett rám. – Amikor az ember nyaral, elkezd ott dolgozni vagy mi?

 - Istenem nem bírok tovább a közeledben maradni – álltam fel, meglökve a mögöttem ügyeskedő pincért. – Bocsánat – néztem rá, majd el hagytam az épületet. Egyedül hagyva a jeges kávémat.

Leérve a partra, levettem balerina cipőmet és hagytam, hogy a puha szemcsés homokba süllyedjen a lábam. Körülnézve, boldogan konstatáltam, hogy nagyjából csak fiatalok vannak a parton, persze, hisz Menton nem éppen egy családi nyaralás célpontja. Nővéremet nem láttam azóta, mióta röhögve elhagyták Luke-kal a házat. Jó ez kezd egyre furább lenni. Luke és Bella együtt, nem beszélve Mollyról és Dave-ről. Istenem mibe csöppentem. Mintha egy brazil szappanoperát néznék. Telefonom hangos pityegésbe kezdett. Elővettem, de azonnal megbántam. Jacques. Feloldottam a zárat és egy rövid üzenettel szemezgettem.

Jacques: Tudom, egy hatalmas seggfej vagyok, de hiányzol. Most jöttem tőletek… mikor jöttök haza? Kérlek, válaszolj…

Szívem hevesen vert ettől a rövid kis üzenettől is, bármi, amit ő tesz az mindig ilyen hatással van rám. Már kezdtem azt hinni, hogy túl jutottam rajta, de persze nem. Túl szép is lett volna. 2 év sok idő… tudom, hogy nehéz eleresztenie, de nem ő akart szakítani? Nem ő csókolózott egy lánnyal egy nappal később? Nem ő mondta, hogy már nem szeret? Akkor most mit akar? Mert nekem minden egyes ilyen üzenete a sírba visz. Egy hatalmas könny esett a telefonom kijelzőjére, éreztem, hogy egy furcsa érzés szúrja a bensőmet.

Hiányzott. Mindene. Szőke haja, ami reggel kócosan állt, kék szeme, amibe bele nézve felfordult körülöttem a világ, védelmező ölelése, ami elrejtett az egész világtól, kedves szavai, rekedtes hangja… zene füleimnek. Nem beszélve heves, vágyakozó csókjáról. Egy évig mind ezt magaménak tudhattam, de most elszakították tőlem. A Sors elvette tőlem őt, és nem adja vissza. Tudtam, hogy ennek most már vége, fölöslegesen keressük a kiutat, ez már nem lesz soha a régi.

Shelly: Ennek vége… kérlek, fogadd el. Ezzel csak megnehezíted a dolgomat, felejts el és kész. Én is ezt teszem! – pötyögtem vissza indulatosan.

Jacques: És, ha nem bírom?

Shelly: Próbáld meg! Engem hagyj!

Jacques: Túlléptél?

Shelly: Akarnám, ha nem zaklatnál! – láttam, hogy ír és éreztem, hogy sokat, így a gombóc, mely torkomban díszelgett egyre nagyobb lett.

Jacques: Ebben a pár napban folyamatosan agyaltam. Mindent átgondoltam… mindent, Shelly. Rájöttem, hogy egy hatalmas pöcs voltam. Kérlek, bocsáss meg nekem! Azért szakítottam, mert nem tudtam hova helyezni az érzéseimet. Bevallom meginogtam, Kam tetszett nekem, vonzódtam hozzá, de rájöttem, hogy a közeledbe sem érhet. Te vagy számomra a mindenség, Shelly. Szeretlek. Megértem, ha most elküldesz egy melegebb éghajlatra, de gondold át… hogy újra kezdhetnénk-e? – szívem hatalmas tempót diktált, és már nem egy, hanem ezer könny szántotta végig az arcomat. Nem tudja, hogy mennyire belém gázolt ezzel az üzenettel. Már egyszer sikerült elküldenem, tegyem meg újra? Igazat mond? Ezerszer olvastam végig az üzenetet. Visszaírtam.

Shelly: Átgondolom :)

Jacques: Köszönöm… Szerelmem…


Kedves Olvasóim!
Egy kisebb késéssel, de itt is lennék a 8.Fejezettel, ami remélem elnyeri majd a tetszéseteket! Huh, hát nem is tudom nagyon köszönök mindent nektek, a pipákat és mindent! Remélem tetszik majd a rész és írtok pár szót a rész alá, kérlek...
Puszi Kira!

Ut.: szombaton jön a következő rész!