Zokogva
futottam el. Nem jutottam messzire, mert egyszerűen nem bírtam már szaladni.
Elszalasztottam egy esélyt, de nem álltam készen arra a csókra. Nekem ez túl
gyors.
- Shelly! – kiáltott és elém ért. – Én annyira
sajnálom – túrt sűrű barna tincsei közé. – Én… - de csak hozzábújtam és
hagytam, hogy izmos kezei körül öleljenek. – Sajnálom – ölelt magához még
szorosabban.
- Semmi baj – motyogtam a pólójába.
Hazáig
tartó úton sokat nevettem neki köszönhetően és sajnos teljesen beleásta magát a
szívembe. Kinyitotta az ajtót és beengedett, majd belépett ő is.
Anya
és apa a kanapén ülve bámultak valami filmet, így nem nagyon akartam megzavarni a „romantikus” filmnézésüket. Felmentem az emeletre és a fürdőbe vettem az irányt, a kádat megtöltöttem vízzel és belevetettem
magamat. A forró habok azonnal ellazították a végtagjaimat. Egyszerre csak a
habok alá buktam, és élveztem a csendes, nyugtató némaságot, ami a lenti világot betöltötte. Hajam
összevissza úszkált a vízfelszínén, míg végül feljöttem. Lihegve kapkodtam a
levegőt. Szívem hevesen vert és sehogy sem tudtam kiverni a fejemből azt,
tengerparti incidenst.
Összevoltam
zavarodva. Jacques hiánya gyilkolt, de közben egy másik fiú még jobban
megkavarta az érzéseimet. Egy olyan fiú, akit alig ismerek mégis, egészen
furcsa hatással van rám. Ha szabad akartam egész életemben lenni, most miért
nem örülök annak, hogy nem kötődöm senkihez? Miért marcangol egy olyan érzés,
amitől legszívesebben elmenekülnék? Sóhajtva másztam ki a kádból és egy
törülközőt tekertem magam köré. Az ágyamra vetődtem és nem törődtem, vizes
tincseimmel, amik fokozatosan eláztatták az ágyamat.
Nem
érdekel.
Nem, mostantól nem érdekel, sem Jacques, sem Shawn. Senki. Élvezni akarom a nyarat,
nem pedig a szerelmi életemet siratni. Hirtelen kinyílt az ajtó és Bella ugrott
be rajta egy huncut mosoly kíséretében.
- Találd ki hova megyünk? – sikkantott fel. –
A Mentoni nyaralónkba! – ugrott a nyakamba.
- És? – értetlenkedtem. Csak egy értetlen
pillantást vetettem rá, majd egy bugyit magamra kapva, felvettem a pizsamámat.
- Nem érted? – túrta hátra szőke loboncait. –
Elmegyünk, csak mi – gesztikulált érdekesen. – Vagyis csak mi fiatalok –
lelkesedett be, mire az arcomra az értetlenség száz árnyalata ült ki.
- Elengednek? – ziháltam egy mosoly
kíséretében.
- Igen! – vont szoros ölelésébe, mire belőlem
is felszakadt egy örömittas sikoly. – Te, én, Dave, Shawn, Rose, Isobell, Molly
és Luke – tapsikolt.
- Uram atyám! – lelkesültem fel egy pillanat
alatt. – Mikor?
- Holnap indulunk, anya azt mondta, hogy
bármeddig maradhatunk… egy hónappal számolunk. Apu üzeni, hogy pakolj – dalolta
el az utolsó mondatot, miközben kisasszézott a szobámból. Gyorsan pakolni
kezdtem. Arcomon díszelgő mosolyt lehetetlen lett volna letörölni.
Este
az ágyamban fekve csak a plafont bámultam. Agyam ezer dolgon kattogott. Egy
hónapig nem látom Jacques-ot, ami egyrészt jó, mert tisztázni tudom az
érzéseimet, de másrészt rossz, mert már most hiányzik. Belegondolni abba, hogy
most lehet egy idegen csajjal hancúrozik, megemésztő. Furcsa, hogy nem
értem azt, miért hagyott el. Megunt volna? Vagy egyszerűen kiszeretett
belőlem? Ez lehetséges? Hogy lehet egy emberből csak úgy kiszeretni? Értetlenül
néztem ki az utcára, míg végül úrrá lett rajtam a fáradság.
Reggel
arra ébredtem, hogy valaki gyengéden cirógatta az arcomat. Belesimultam az
érintésbe, és egy halk nyögést eresztettem ki az ajkaim közül. Érdes kuncogás,
majd egy hatalmas testet éreztem meg magamon. Felsikítva néztem a rajtam
elhelyezkedő testre. Fekete hajú barátnőm rajtam terpeszkedve nézett rám, egy
hatalmas mosollyal az arcán.
- Elhiszed, hogy elengednek? – pillantott rám
hatalmas íriszeivel.
- Nem – kapkodtam levegőért és csak ekkor
vettem észre, hogy Shawn is bent van a szobába. – Hello – intettem neki, mire
egy mosolyt megerezetett felém, és kiment a szobából.
- Ez meg mi volt? – kapta rám értetlen
tekintetét Molly. Csak legyintettem egyet, szemeimmel még mindig az ajtót
bámultam. Lenyeltem magamba a keserű érzést és a fürdőmbe csoszogva mosakodtam
meg.
Kezdek
kételkedni abba, hogy ez az út valóban olyan jó móka lesz. Gyomrom liftezett…
mert egészen furcsa okból kifolyólag féltem. Hogy mitől? A szerelemtől. Lehet,
hogy el leszek zárva Jacques-től, de ott lesz Ő is. Ő, aki nem tudom, hogy
hogyan de furcsa hatással van rám.
- Shelly? – kopogott be Molly. – Gyere reggelizni,
éhen halok – nyavalyogta. Nevetve mentem
le a lépcsőn és csodálkozva néztem körbe, mindenki lent volt, aki jött erre a
kis „kiruccanásra”.
- Mish! – kapott valaki az ölébe. Nevetve
ütögettem a mellkasát az elrablómnak.
Luke volt az. – Hiányoztál kislány – ölelt magához szorosan. Luke-kal eléggé
bonyolult múltunk van, vagyis csak az én részemről. Úgy 10-12 éves koromba
teljesen belehabarodtam a szemüveges srácba. De szerencsére megjött Jacques és
elvezette a gondolataimat róla, tehát megmaradt egy kedves barátnak, vagy
inkább egy második bátynak. Nem lakott itt már egy ideje, elköltözött Párizsba.
De úgy látom a nyár összehozta a kis csapatot, amit úgy két éve nem láttam.
- Hát nekem nem nagyon – nyomtam egy puszit az
arcára. Ajkai lekonyultak és szomorúan kullogott el és konokul nézett rám. –
Nyugi te is nekem – eresztettem meg felé egy lágy mosolyt.
- Tudtam – vigyorgott rám győztesen.
- Rose nem jön – kiáltotta el magát Bella.
Szúrósan néztem rá, mire csak egy vigyor volt a válasza.
- Nem is baj – motyogtam magamnak. Molly
oldalba bökött és Isa felé mutatott. Isa úgy, ahogy az összes többi
egyetemista, aki a házban tartózkodott ő is Párizsba ment. Velük együtt nőttem
fel, nap, mint nap láttam az arcukat, ami utólag szörnyen jól esett. Két
bátyával és két nővérrel gazdagodtam nekik köszönhetően. – Szia! – mosolyogtam
rá.
- Ahoy – ölelt meg nevetve. Híres volt a
humoráról, amivel könnyen vonzotta magához a pasikat. Barna hosszú haja és
gyönyörű barna szemei voltak, igazi főnyeremény a fiúk körében, nem is
csodáltam soha, hogy miért legyeskednek körülötte a fiúk.– Hogy vagy?
- Jól, vagyis nagyjából… és te? – érintettem
meg a vállát. Az anyja fél éve hunyt el.
- Ja, rendben – legyintett, de mosolya mögött
láttam a szomorúságot. Isa és Bella mondhatni legjobb barátnők, bár nővérem
kezdi elhanyagolni, ami nekem egyáltalán nem tetszett, de nem szóltam semmit.
Egy
gyors reggeli után felöltöztem és a kapuban állva öleltem meg anyut és aput.
- Hiányozni fogtok – szuszogtam anya szőke
haja közé.
- Te is nekünk kicsim – adott egy puszit az
arcomra. – Bells – vonta ölelésbe nővéremet. Apa csak maga mellé állított és
egy „Semmi ostobaságot ne csináljjal” elengedett. – Dave vigyázz a húgaidra! –
suttogta anya.
- Nálam nem nagyobb! – ellenkezett azonnal
Bella. De mindenki csak legyintett egyet.
Kedves Olvasóim!
Először is Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek! Remélem jól telt a szilveszteretek :)
Másodszor itt is lenne az új fejezet. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, amikkel megajándékoztatok! Imádlak titeket! Köszönöm még egyszer!
A szünetből már csak egy kevés idő maradt, de élvezzétek ki ezt a pár napot még.
Kérlek hagyjatok magatok után egy kis nyomot! (pipa, feliratkozás, komi ;))
Puszi Kira!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése